Na, írok már, mert ezer éve nem postoltam ide semmit.
2010. december 16., csütörtök
Waiting
Na, írok már, mert ezer éve nem postoltam ide semmit.
2010. december 4., szombat
2010. november 29., hétfő
Beköltözve
A hétvégén sikeresen lezajlott a költözés, szép otthonos lett az egész lakás.
2010. november 27., szombat
Költözés
Na, úgy alakul, hogy szerdán költözés van! :)
Találtunk egy szuper-kicsi-édes albérletet a belvárosban, 3 percre mindkettőnk munkahelyétől.
Tökéletes kettőnknek. Olyan, mint egy kis meseház. Tetőtéri, van egy hatalmas, színes üvegablak a konyhában és az egyik ablak a Szent István térre néz. Mindössze 25-30 négyzetméter, de mindennel fel van szerelve és van KÁD is! :P
Elég könnyen ment az albérlet keresés, sőt mivel sűrgetett az idő, ott helyben kivettük ezt a kis csodát.
Lassan pakolászok, egy csomó dolog ki sem lett pakolva a múltkori költözésem óta:)
Vannak karácsonyi cuccaim is, szóval lesz egy szolíd kis díszítés is.
A nagyját még a hétvégén átvisszük, hogy csak pár dolog maradjon szerdáig.
MÁS.
Pénteken voltunk mind2 karácsonyi vásárban, őszintén szólva hatalmas újdonság nem fogadott. De maga a hangulat nagyon szuper volt. Annyi kürtőskalácsot ettem, amennyit még életemben soha és ittam egy kis forralt bort is. Szóval megvolt midnen:)
Most várom a havat, de itt nem akar esni... Pedig milyen jó lenne.
Most megyek pakolászok egy kicsit.
Jaés, itt a kép a lakásról!
2010. november 23., kedd
Lelet
Szokásos esti netes bolyongásom alkalmával találtam egy szuper jó kézműves webshopot. Karácsony közeledtével elég jól jön. Kézművesek kínálják portékájukat ;)
2010. november 18., csütörtök
Good night
Még a héten nem is írtam... Nézzenek oda.
2010. november 14., vasárnap
Alone
Eltelt a hétvége és elment Ő is. De szerencsére nem annyira messzire (Barcelona:) és nem olyan sokáig (szombat).
2010. november 11., csütörtök
2010. november 10., szerda
2010. november 7., vasárnap
Funk
Éppen szalagosfánkot csinálok. Nem, nincs is farsang, de közkívánatra nekiláttam gyúrni és keleszteni. Már most hatalmasra kelt a tészta! :O
2010. november 6., szombat
Cím nélkül
Aucs, jó rég nem írtam. Dehát így van ez.
2010. október 28., csütörtök
Ez már csak ilyen
2010. október 24., vasárnap
Gyümölcs
Gyümölcs? A fa beváltja azt, amit virágával ígért. Megvalósult. Az utolsó cseppig. A gyümölcsóra számomra hieratikus aktus. Tiszta esszenciákat szívok fel és arra gondolok, hogy a materialistáknál jobban csak a spiritualistáktól irtózom. A borzalom test nélkül élni. De az irtózat megrontott testben élni. Ha a test a gyümölcsöt tartja, a gyümölcs tartja a testet. Ez jó. És arra gondolok, hogy az egészségről milyen bárgyú fogalmaink vannak. Azt hisszük, ha jól ki vagyunk hízva, egészségesek vagyunk. Ez csak a kövér állat. Valódi egészségünk sokkal inkább abnormitásainkban van, semmint animális egészségünkben. Nem okos, aki nem bolond egy kicsit, és nem egészséges, aki egy picinykét nem beteg. Úgy értem, ahol az ember beteg, szenvedélye ott van. A betegségben a létezés magasabb hőfokon ég. Ez az, amit láznak hívnak. Ez a mámor. A szellem jelenléte. Mert, ahogy Böhme mondja, ahol a szellem a legmélyebben szellem, ott mámor. Verzückung ist das Wesen des Geistes. A szellem nem hideg és nem ész és nem józanság és nem okosság, mégcsak nem is értelem. Ha a szellem mélyen és igazán és valódian szellem, ott önkívület. Akkor egészen rajtam kívül vagyok. Ez a nyelv. Ezt az önkívületet a pirospozsgás és kihízott állati egészség nem ismeri. Baromi józanságban él. Az ilyen egészségből, köszönöm, nem kérek.
Igazi gyümölcsórára való gondolat, fejemet az egészség új megfogalmazásán töröm, mialatt a körtébe harapok. Mindjárt ételrendet kezdek építeni tiszta, kevésbé tiszta és tisztátalan ételekből. Teljesen tiszta és így hieratikus étel a kenyér (búza, rozs), a dara, a rizs, a méz, a tej, a bor, a vaj, az olaj, a gyümölcsök közül főként az alma, a szőlő, a dió, a cseresznye, a narancs, a citrom, a saláta, a hagyma, a paradicsom, a paprika. Kevésbé tiszta már a krumpli, a répa, a kukorica, a tök, az uborka, a tojás, a hal, a mák, a cukor, a sajt, a sör. Tisztátalan táplálék mindenféle hús, bab, borsó, zsír, pálinka.
Most nyáron igazán könnyű. Fő táplálékom a paradicsom, a paprika, a hagyma olajban, és a kenyér. Aztán a rántott leves. Ó, ha költő lennék, legszebb versemet a rántott leveshez írnám. Olajban enyhén pörkölt fehér liszt, köménymag, forrásvíz és só. Ha kenyeret aprítok bele és utána két almát eszem, egészséges vagyok. De ódát írnék a tejbenrizshez is. Almakompóttal és mandulával. Teám kakukkfűből és mentából készül. Olajban pirított kenyeret kell hozzá enni fokhagymával. De a mézes-vajas kenyér se rossz. Télen sokkal nehezebb. Babot, húst, répát, krumplit kell enni. De a gyümölcsórán mindig van alma. Jó lenne egyszer a világ minden népében élő almamítoszt összegyűjteni, a paradicsomi almától Páris almájáig és a Csipkerózsika almájáig. Egyszer valaki álmomban az élet vizét megkóstoltatta velem. Világos piros, híg, pezsgő, savanykás, egészen enyhén sós íz volt. Olyan, mintha egy pohár tengervízbe egy alma levét öntötték volna.
Azt hiszem, az egészség fogalmát előbb-utóbb tisztázni kell, nem az orvosoknak, hanem a költőknek és a gondolkozóknak. Az orvostudományra ebben a kérdésben nem számíthatunk. Amit a klinikákon egészségnek tartanak, annak fertőtlenítőszaga van. Mi lenne, ha egy szép nőt megcsókolnál és szájából szublimát párologna? Az egészség nem steril. Az egészségnek gyümölcsillata van, olyan, mint a muskotályszőlő, a fekete hamburgi, a muscat otonel. Leginkább az alma, akár a kanadai ranette, a belle-fleur, a kálvil vagy a jonatán.
Az életszentség tudománya az ételek hierarchiájának végleges kiépítésével kezdődik. Mózesre és Hermes Trismegistosra és Manura és Orpheusra lenne szükségünk hogy ezt a hierarchiát törvénybe foglaljuk. Henochról mondják, hogy az emberiséget új ételekkel ismertette meg. Amíg étrendünk rossz, arra, hogy életünk rendeződjék, nem számíthatunk. S amíg személyes éltünk rendetlen, nem számíthatunk arra, hogy világunk nagy bajai eltűnjenek. A tilalmak hiábavalók. Az elvek még hiábavalóbbak. Nem lehet pacalt enni és ugyanakkor tisztán élni.
Azt hiszem, hogy a legfontosabb a test rehabilitálása. Mindenki tudja, mi a testetlenség borzalma. De nem ismerek embert, még nőt sem, akinek testi létében ne lenne rossz lelkiismerete. Az ételt megtagadja, vagy zabál. Esetleg a kettőt együtt. Tisztán és nyugodtan enni, ahogy például az ember a nagy könyveket olvassa. Úgy enni, hogy az ember a kegyelem állapotát élvezi. Szüntelen gyümölcsóra. A gyümölcs a legtestebb test. A virág misztériuma testet ölt. Ezért mondja Novalis, hogy a vad fán a virág illatozik, a szelíd fán a gyümölcs. Ez a testetöltés. Megérni. Reife ist doppelte Jugend. Ripeness is all. A Corpus. A Szóma. A nép. Az Egyház. Az ígéret és a lehetőség és a tehetség és a képesség és a tulajdonság és az egyéniség megvalósulása."
/Hamvas Béla/
2010. október 11., hétfő
Tapitapi
Mi a klassz?
2010. október 4., hétfő
High above the clouds
2010. október 3., vasárnap
Ősz
Nem tudom, miért van, de ősszel annyira más minden. Persze evidens, hogy miért... Rövidülnek a nappalok, lehullanak a levelek, de nem csak emiatt.
2010. október 2., szombat
Yeeey
2010. október 1., péntek
2010. szeptember 30., csütörtök
Ez van...
2010. szeptember 29., szerda
2010. szeptember 28., kedd
Dátha
Örömmel jelentem be, hogy takonykórban szenvedek...
Tegnap kezdődött, mára erősödött. Nagyon frankó. Bár meg sem lepődök, körülöttem mindenki beteg. No, ez van.
Meló ebből kifolyólag nem nagyon ment, de még nincs veszve a hét, remélem holnap jobban leszek és bele tudok húzni.
Várom a jövőhetet, végre egész ember leszek:)
És akkor minden a helyére kerül és szuper lesz. De addig is meg kell gyógyulni, csinálok is egy nagy adag gyömbéres citromteát. Az mindig kihúz a bajból.
2010. szeptember 27., hétfő
Blé
Megvolt az esküvő. Nagyon jó volt, élveztem. A szertartás egyszerre volt megható és mulatságos, ilyet nem nagyon láttam még (nem mintha annyi esküvőn lettem volna:)
Annyit ettem, mint egy malac... Kajára sem tudok nézni egy jó darabig. Csak saláta meg kímélő cucc.
Eléggé ki vagyok merülve, de nem tudom, mi ez a nagy kimerültség nálam. Eléggé jól szoktam bírni a strapát, de úgy látszik, öregszem:)
A hétfő hétfő hétfőként telt el, semmi extra. Telefonálás és emberek. A tanuló megint off. Hullanak, mint a legyek...
Brrrr, megfázás van.
Hidegrázás, lapos nézés, orrfájás belülről... De nem is csodálkozom, amennyien betegek a környezetemben...
Remélem hamar túl leszek rajta.
Esti program: megnézem a megaszart meg ezeket a csuda tehetségkutatókat.
De persze addig is Ő.
Már csak 8 napot kell kibírni, remélem, hogy elég hamar el fog telni:)
Azért eddig eltelt összesen 39 nap nélküle és még van 8 hátra. Az már semmi!
Na, nem is agyalok ezen, mert annál nehezebb.
Most jazz korszakomat élem. És érdekes módon most Szalóki Ágira kattantam rá. Meghallgattam a Karády-feldolgozásos albumát és annyira tetszett. Azóta megvan a Hallgató is.
Olyan jó hangulata van, és ami fontos, hogy nagyon minőségi. Semmi ócska. Pazar! :)
"Szomjas a szám, csókot kíván...."
A régi daloknak van szövegük. Olyan érdekes. Van dalszöveg és az SZÓL is valamiről.
És olyan furcsa, hogy kb. 10-15x meghallgattam már őket, de még mindig nem tudom a szövegeket teljesen. Nem úgy, mint a mai "zenék". Ami másból sem áll, mint salala-selele. Meg a többi magas röptű cucc.
Szal nagyon jó!
Na, megyek fürdök egy nagyot, mert ez a dátha egyre rosszabb.
2010. szeptember 26., vasárnap
Esküvő
Holnap esküvőre megyek...
2010. szeptember 25., szombat
És a szöveg...
Néked küldöm minden levelét
Rózsalevelén megírom neked azt
Hogy a szívem mindíg a Tiéd
Nélküled az élet szomorú, akár a tél
Nyár lehetne rögtön, ha Te hozzám jönnél
Rózsafa virít az ablakom alatt
Néked küldöm minden levelét
Csöndes éjszakákon át
Hallgatom a vágy dalát
Hozzád kergetem
A lelkem sóhaját
Idesüt a Holdsugár
És egy tücsök muzsikál
Arról hogy a szívem majdcsak
Rád talál
Rózsafa virít az ablakom alatt
Néked küldöm minden levelét
Nélküled az élet szomorú, akár a tél
De nyár lehetne rögtön, ha Te hozzám jönnél
Rózsafa virít az ablakom alatt
Néked küldöm minden levelét
2010. szeptember 24., péntek
Napsütés
2010. szeptember 23., csütörtök
Délelőtt
2010. szeptember 21., kedd
Tiredness
Kedd este van, hulla vagyok.
2010. szeptember 20., hétfő
2010. szeptember 19., vasárnap
Esős hétvége
Túl vagyunk egy hétvégén, holnap új hét indul. Nem történt semmi különös, fáj a hiánya... nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz, de nem kibírhatatlan, csak nehéz...
2010. szeptember 16., csütörtök
2010. szeptember 15., szerda
Újra egyedül...
A mai nap elment, munka szokásos, talán kicsit jobb, mert Monort hívom.
Pont 3 hét (ha minden jól megy) és újra látom Őt. Elég nehéz, de utána itt lesz és soha nem engedem el... soha.
A nappalok szürkék, az éjszakák magányosak nélküle...
Nade nem nyavalygok, eltelik hamar ez a 3 hét.
Megyek is aludni, mert egész nap álmos voltam.
Jóéjt!
2010. szeptember 14., kedd
2010. szeptember 9., csütörtök
Csütörtök este
2010. szeptember 8., szerda
Szerda este
Keddi este
Nyah, eltelt a kedd is, szerencsére...
2010. szeptember 7., kedd
Megvan
Végre megvan a gép, már ezen csattogtatom a billentyűket. Egész jó minden.
Nincs ötletem milyen címet adjak!
2010. szeptember 6., hétfő
Este
Na, eltelt a hétfő, nem is volt olyan vészes:) Meló ment, csak szokás szerint sok volt a kretén ember, de már ehhez hozzászoktam:)
Izg-izg
List
De ki is az a Peti?
Nem válaszoltam egyből, hanem csak másnap. Rengeteget agyaltam, hogy ki szórakozhat velem, mert ez a fiú pont olyan, amilyenre vágytam:)Úgyhogy sok gondolkozás után azt a választ írtam, hogy beszélhetünk, ha elárulja, hogy honnan és mi úton jutott el hozzám. A válasz a következő volt:
"Szia:) Twitter tarolja a geolocation-t es szoktam nezni Szegeden eppen mi a meno tema. Es ott voltal meg regen. Skype vagy msn jobb neked? p"8:27 PM Jul 27th
Igen, így már értem... Nem értettem, de még aznap elkezdtünk msn-en beszélgetni:)Egyből szót értettünk, és nagyon öröltem, hogy ilyen rendes emberrel hozott össze a sorsom.De a pénzem véges volt, nem tudtunk hajnalig beszélgetni, ugyanis netkávézóban voltam, mert nem volt épp akkor net az albiban.
Mosolyogva mentem haza, éreztem, hogy minden most kezd OK lenni! :)
Este persze jöttek-mentek az üzenetek, jobbra-balra :P És ez így ment másnap is. Meg harmadnap is....
Július 29én is szinte egész nap kapcsolatban voltunk, mindig néztem a telefonomat, hogy írt-e, egész nap ő járt a fejemben, noha nem is láttam még...Megbeszéltük még előtte, hogy hétvégén bicajozunk egyet.De persze, ahogy lenni szokott, nem fértem a bőrőmben, meg egyedül voltam és persze roppant kíváncsi voltam rá élőben is, ezért feldobtam a labdát:
"Mostmeg kitaláltam,h szép este van,FG után kimegyek bicajozni:)"10:49 PM Jul 29th
Muszáj volt és a hatás nem maradt el:
"Nem tudom megallni h ne kerdezzem meg, sajnalom:) Mit szolnal ha csatlakoznek? Hm hm hm? :)"10:58 PM Jul 29th
Ígyhát megtörtént a nagy találkozás... Furcsa mód nem izgultam, nem voltam ideges, csak tudtam, hogy látnom kell és kész.Mentünk egy nagy kört a városban... Éjszaka volt és kicsit hűvös, pont jó :) Láttuk őzet, sünit, amit kell. Nagyon jól éreztem magam vele...Másnap egyből üzenet üzenet hátán. Akkor már péntek volt.
Egész hétvégén egyedül voltam, így megbeszéltünk még egy találkozót péntekre is. Na, azt már nagyon vártam!
Emlékszem, csináltam magamnak spenótot meg talán tükörtojást, amit elsóztam és meg sem ettem, annyira izgultam.
Este 8 után találkoztunk, elmentünk Gigivel a TIKhez és a fűben ülve beszélgettünk... és teltek az órák és beszélgettünk és bejártunk mindent.... és beszélgettünk... és kicsit eláztunk... és beszélgettünk, aztán leraktam Gigit az albiba és folytattuk. Nem is nagyon emlékszem mennyi minden fele jártunk, de isteni volt, azt tudom:)Egészen reggel 7ig beszélgettünk, de akkor is csak az álmosság meg a fázás miatt kellett elválnunk.Érezted már, hogy valaki a tökéletes másik feled? Nagyon jó érzés.... Mint mikor a Kinder tojás belsejét összepattintod.... Szuper!
Reggel haza, fürdés, kicsi alvás. Du. hazajöttem Algyőre, ebéd és huss vissza. Pedig olyan fáradt voltam, hogy alig láttam, de Petiért mindent!
Találkozás a Honvéd téren, kimentünk a Tisza partra, éppen belejöttünk a beszélgetésbe, mikor óriási eső lett... Beálltunk a híd alá és vártuk, hogy jobb legyen. Annyira átkaroltam volna, dehát nem illett..... :P
Utána csak elállt az eső, visszakeveredtünk a városba, de meg is beszéltük az esti találkozót. Albiba vissza, fürdés, átöltözés, készülődés, izgulás! :)
Este a Centrumnál találkoztunk, valahogy félreértettük egymást és mindenki máshova ment, de szerencsére megtaláltuk egymást.Elmentünk az irodájukba filmezni. Nem kell rossz szemmel nézni, mindenki tudta, hogyan kell ilyen helyzetben rendesen viselkedni... Az iroda szuperjó hely, nagyon tetszett már elsőre is! Kajáltunk, filmeztünk. Nagyon feszélyezve éreztem magam, mert szerettem volna, ha megfogja akzem, vagy hozzám ér, de nem volt olyan a szitu, és nem történt semmi.Csakhogy nálam a telihas, a jó zene, a kényelmes kanapé és a nem alvás meghozta az eget rengető álmosságot és fogtam magam és elaludtam... Még itt sem kell semmire gondolni.Peti előtt le a kalappal, mert mindenki kihasználta volna a helyzetet, de ő szerencsére nem tette! Emiatt is külön tisztelem és becsülöm! Kaptam egy puha takarót egy kis simit, aztán végül megint reggelig beszélgettünk. Én az ágyon, ő a kanapén. Hihetetlen jó volt!Reggel álmosabb voltam, mint este, aludtunk egész délelőtt. Utána felkeltünk, és újra Beszélgettünk... Annyit, mint még soha senkivel. Elsírtam neki a bajaimat, meghallgatott és annyira jó volt végre hozzábújni!!!Egész nap együtt voltunk, végül hazakísért. Ez már vasárnap volt.
Ezután jött két felejthetetlen hét. Munka után mindig találkoztunk, ő is és én is 6kor végzünk és szerencsére pár száz méterre van a munkahelyünk. Elmondani nem lehet, mennyire jó volt! Megtörtént az első csókunk is, felejthetetlen!!Aug. 14-én viszont másfél hónapra Brüsszelbe kellett menjen. De az én Legdrágább Édes Kincsem megkért, hogy utazzak utána egy hétvégére és persze egyből igent mondtam, mivel nem bírom ki nélküle!
Rövidre fogom a sztorit, mert rögtön elalszok így éjjel fél 2-kor :)
Szóval rengeteg várakozás és hiányzás után eltelt 23 nap, és végre 5 nap múlva újra vele lehetek!!!Rettenetesen várom!!! Soha semmit nem vártam még így... Életemben nem repültem, és ezért külön izgulok, hogy minden frankón működjön! ;)De csodás instrukciókat kaptam, így minden OK lesz
Szóval Ő az én Petim!És csak nagyjából írtam le:)